Hali Tudom, hogy késtem nem jelentkezem meg semmi, de most itt van egy rövid bevezető. Remélem sokan fogjátok olvasni! Hamarosan jön az első feji! Pusz Lyly
Úgy gondoltam, hogy messze van még az én időm, de tévedtem… Azon a délutánon, amikor Lucifer kirótta rám a feladatomat, összeroskadtam. Sírtam, fájt a fejem. Barátnőm nem tudott megnyugtatni. Egyre csak azt kántálta, hogy „Sikerülni fog, Sikerülni fog!”. Pedig én tudtam, hogy nem. Tudtam, hogy kudarcot fogok vallani. Nem fogom tudni megcsinálni. Igaz, hogy egy kemény erőszakos, szeszélyes lány vagyok, de mégis. Ez sok az idegeimnek. A sírást, és a kétségbeesést a düh érzése váltotta fel. Miért pont én, és miért pont Őt? A harag irányított. Felpattantam, és elindultam a mester elé. Reklamálni. Dühtől fortyogva trappoltam végig az egész városon. Hiszen a Pokol nem úgy nézett ki, mint ahogy a legtöbben elképzelik. Nem voltak sem lángcsóvák, sem apró vulkánok, sem vérvörös vagy fekete felhők. Apró kis városka, ahol kertes házak vannak. Van, aki egyedül egy házban van, és vannak akik hatan vannak három szobában. Én szerencsés vagyok. Barátnőmmel élek. Rögtön hozzá költöztettek, ahogy a halálom után ideérkeztem. Elsőnek az tűnt fel, hogy más a hangulat, mint régen, amikor még éltem. Sosincs napsütés, mindig borult az ég. Nincs nevetés, sem boldogság, csend és kihaltság van mindenütt. De ez sokszor jó. Lehet gondolkodni, az életen, azon, hogy miért kerültünk ide, mit követtünk el. Az élet örömein, szomorúságain, a családon. Mindenen. Hisz csend és nyugalom van, mindig, kivéve akkor, amikor valaki megzavarja Lucifer nyugalmát, békességét. És én pont ezt fogom csinálni.
.jpg)
.jpg)
Bejegyzések
